– Bendegúz hasonló temperamentumú, mint én, Blanka pedig olyan, mint Gergő, nagyon nyugodt. A férjem egyébként szívesen járna velem, és bokszolna folyamatosan, de ő most bevállalta, hogy a rövidebbet húzza. Amit tud, félretesz, és teljes mértékben rám koncentrál. Én is próbálok segíteni, hiszen neki is vannak határidős munkái – tette hozzá szélesen mosolyogva Heni.
Már azt is kitervelték, hogy hogyan kapcsolódnak ki majd a verseny után:
– Próbáljuk Gergővel életben tartani egymást. Januárban elmegyünk kettesben pihenni, hogy utána újult erővel tudjunk családként funkcionálni – mondta az énekesnő, akiről időközben az is kiderült, hogy elsőként Sápi Vivivel fog megmérkőzni.
Ősszel pedig már játszottam” – mondta a Nők lapjának adott interjújában a művésznő, aki a titokban küzdötte le a betegséget. „Hittem, tudtam, ez átmeneti állapot, és maximálisan bíztam az orvosokban.
Ez egy ember gondolatából, sajnos nem tud megvalósulni. Összefogásra van szükség. Pont ezért csatlakozom a Magyar Honvédség tartalékos katonái közé. Nagyon megérintett a Magyar Honvédség mottója:,, Sz
Leave a Comment