Van extra juttatás? A köz- és kormánytisztviselők körében nem gyakori, hogy az alapfizetés mellett egyéb juttatásokat is kapnának.
Béremelés: 2020 márciusában átlagosan 18 százalékos, 2022-ben 10 százalékos, tavaly júliusban pedig 15 százalékos növekedés történt, így összességében 2020 óta átlagosan közel 50 százalékkal nőtt a kormányhivatalokban dolgozók bére.
Mennyit keresnek? Lapozz!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A szakértő javaslata szerint a forróság ellen hasznos lehet, ha nedves lepedőt helyezünk az ablak elé, ami néhány fokkal lehűtheti a levegőt. Emellett a ventilátorok és hideg vizes párologtatók is seg
Remélem, hogy most kitartóbb leszek” – nyilatkozta pár hónappal ezelőtt Mónika, és úgy tűnik, hogy ezúttal valóban sikerült kitartania. A diéta, amit követett, látványos eredményeket hozott. Lényege,
Az Mfor Nyugdíjas Árkosár értéke május óta folyamatosan nőtt, és 2024 augusztusára az idős emberek által gyakran vásárolt termékek összesített ára 29 085 forintra emelkedett. Ennél magasabb értéket le
Leave a Comment