Az énekesnő nagyon megvíselten elmesélte, hogy volt olyan eset, hogy miután előadta a dalt egy rendezvényen, testőrök menekítették ki őt és az anyukáját a tömegből, annyi olyan ember volt ott, aki nem szereti a ci*ányokat. „Akkor érezte meg anyum, hogy milyen ci*ánynak lenni” – mondta az énekesnő.
„Képzeld el, hogy elénekli egy ci*ánylány ezt a dalt. Én hittem mindenben és az egész, mint egy kártyavár, összeomlott. Olyan támadások értek, amilyeneket életemben nem láttam” – mondta. Az énekesnő szerint a dalnak súlyos következményei voltak, pedig szerinte nem akart senki sem rosszat. „Sajnos rosszul csapódott le” – mondta Oláh Ibolya, aki szerint később lesz majd nagy jelentősége a dalnak.
Ez az eset elgondolkodtatja az embereket arról, milyen nehézségekkel küzdenek az átlagos nyugdíjasok, és megkérdőjelezik, hogy azok, akik jelentős jövedelemmel rendelkeznek, mennyire tudnak azonosulni
Azonban a nyugdíjrendszer fenntartása egyre nagyobb kihívást jelent, mivel a finanszírozási kiadások jelentősen megnőhetnek. Ez hosszú távon akár a rendszer instabilitásához is vezethet. A szakértő sz
Mindezt azért csinálhatta, mert nem tetszett neki, hogy a férfi videóra vette, ahogyan ő kiskorú lányokat zaklat. Végül a biztonsági őrök dobták ki Magyart a helyről. Imádja a luxust és a „rongy
Leave a Comment