‼️A szakemberek megerősített szolgálattal és erre az alkalomra telepített figyelő-mérő állomásokkal folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását. Az operatív törzs a Szent István-napi programsorozat egyes rendezvényeinek megtartásáról, illetve szükség esetén elhalasztásról a rendelkezésre álló információk alapján hoz döntést, amit természetesen minden lehetséges formában és csatornán meg is oszt.
‼️A kormány és az operatív törzs számára – a korábbi évekhez hasonlóan – természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját.
Újra kell olvasni az összes kedvenc könyvedet. Újra kell nézni az összes kedvenc filmedet (akkor is, ha a Sátántangó is közte van.) Újra kell hallgatnod az összes kedvenc számodat. Újra játszanod kell
– A produkció készítői idén frissíteni szeretnék a Konyhafőnököt, ezért történt változás a zsűriben. Az ítészek csapata négytagúra bővül, így Ákos helyét nem egy, hanem két elismert Michelin-csillagos
Az énekesnő nagyon megvíselten elmesélte, hogy volt olyan eset, hogy miután előadta a dalt egy rendezvényen, testőrök menekítették ki őt és az anyukáját a tömegből, annyi olyan ember volt ott, aki nem
Leave a Comment