Nem lehet szó együttműködésről a Magyar Péter vezette Tisza Párt és a Fidesz fővárosi frakciója közt, mert az utóbbi nem működik együtt és nem egyeztet azokkal, akik Gyurcsány Ferenc jelöltjét támogatják, írta szerda délutáni rövid Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra, a Fidesz bukott főpolgármester-jelöltje.
Még el sem kezdődött az érdemi önkormányzati munka, Magyar máris a Fidesszel akar valamiféle egyeztetést folytatni.
Nem különös ez egy kicsit? – Neked mi a véleményed? – Nyugodtan fejtsd ki Facebook – bejegyzésünkben!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
– Aktívan szoptató édesanyaként kezdtem a felkészülést, így az első négy-öt hónapban nagyon kellett figyelnem arra, milyen diétát követek. Mindenáron szerettem volna elsődlegesen édesanyaként helytáll
Akkor mesélt, miszerint már régóta vágyott arra, hogy olyan háza legyen, ahol van privát kertje, ahol zöldséget, gyümölcsöt termeszthet. Úgy tűnik, azóta minden percét kiélvezi a vidéki életnek, ugyan
Ezt meg is örökítette, a képeket pedig feltette a közösségi oldalára. Ezt írta a fotókhoz: “Az én imádott segítségem szabadságon van, így nosztalgiázhatok. Gyerekként az én feladatom volt a mosogatás,
Leave a Comment