Tóth Szilárd már biztosan ismerős is lehet A Konyhafőnök nézői számára, hiszen már szerepelt is a Konyhafőnökben. – Te emlékszel?
Ő évek óta a Salt étterem konyhafőnöke, a hely 2021-ben kapott Michelin-csillagot. Nagy név a szakmában – tavaly beválasztották a világ legjobb száz séfje közé.
Mutatjuk a videót!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
– A legkedvesebb emlékem maga a gyerek- és tinédzserkorom, amikor Imre ezer színben és szerepkörben tündökölve szórakoztatott minket a televízióban. Intelligens és művelt ember volt, és én erre a zsen
Ezzel eddig nincs semmi baj, a család boldogsága is teljesen érthető, sőt, még az sem verte ki a biztosítékot, hogy G.w.M nem sokkal a baba születése után elment fellépni egy pajtába, hiszen az ottani
Alekosznak egyből megvolt erről a véleménye, melyet a Ripost olvasóival osztott meg: szerinte a használt Mercinek minimum egy csepeli múzeumban lenne a helye, abba illetéktelen bele nem tehetné a tomp
Leave a Comment