Most az, hogy ő egy növény, és nem úgy van az agya, mint ahogy nekünk, ettől még nem biztos, hogy ő primitívebb lény, mint mi, hiszen túl fog élni bennünket.
Pár száz évig el él, és akkor mi már hol leszünk” – mondta viccesen Nagy Feró.
Ferót a kertészkedés (is) fiatalon tartja, fizikailag elfárasztja, viszont teljesen kikapcsolja.
Mindent megveszünk, mindent megteszünk azért, hogy még sza*abbul érezzük magunkat. Mert minden csak átmeneti, és ahogy öregszünk, rájövünk, hogy igazából ebből a sok mindenből, semmire nincs szükségün
Magyar szerint a „Fidesz hibás döntéseinek eredményeképpen sereghajtók lettünk egy főre eső fogyasztásban, és egy főre eső nemzeti jövedelem termelésben és elsők közé kerültünk drágaságban az Unióban”
Leave a Comment