A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a Blikk kérdéseire elmondta, az ügyben semmiféle rendőri intézkedés, még terület lezárás, helyszín biztosítás sem történt. A rendőrség tudomása szerint természetes halált halt a gyermek, amit a halál beálltát megállapító helyszíni orvosi szakvélemény is megállapított, így jelenleg sem közigazgatási, sem büntetőjogi eljárás nem indult az ügyben. Ha a boncolás közben kiderülne, a fiú mégsem betegsége miatt vesztette életét a rendőrség is bekapcsolódik a vizsgálatba.
Egyetlen év alatt, 2023. júliusához viszonyítva a cukor 46,3%-kal, a liszt 12,4%-kal, a sertéshús 10,7%-kal, az étolaj 6,5%-kal, a tej 4,8%-kal lett drágább. Ha az árakat az egy hónappal korábbi, 2024
„Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon sajnálom, amit tettem. Személyesen is el szeretném mondani ezt Neked! Sajnálom, hogy nem taníthatlak karatézni. Mindent elrontottam” – fogalmazott a férfi. Az édesan
Tartósan beteg vagy fogyatékos gyerek a családban: 23300 FtEz egyedülálló szülő esetében: 25900 Ft. Vagyis ha van 6 egészséges gyerek és egy tartósan beteg, akkor csak a családi pótlék összege 119.300
Leave a Comment