Később fordult a média világa felé, ahol 15 évig a TV2-nél, majd a Life TV-nél szerepelt rendszeresen a képernyőn. Mindemellett az egészségügyet sem hagyta teljesen maga mögött, 2009-től az Érthetően Az Egészségért Alapítvány nagyköveteként is tevékenykedett, és több olyan kampányban vett részt, amelyek célja az volt, hogy fontos témákban hidat építsenek szakemberek és a laikusok között.
„Az apukám rendkívül okos ember, végtelenül intelligens és művelt” – mondta a Női titkok Várkonyi Andinál című műsorban a Life TV-n.
„Észrevettem magamon már régóta, hogy ezeket a tulajdonságokat keresem a férfiakban. Számomra alapvető, hogy intellektuálisan elérjen egy olyan szintet, amire fel tudok nézni” – folytatta.
Egy kis történet: A Csernobili baleset oka egy hiányosan megtervezett és felelőtlenül végrehajtott üzemviteli kísérlet volt. A kísérlet célja a reaktor hűtőrendszerének – a „legnagyobb tervezett hiba”
Azonban a nyugdíjrendszer fenntartása egyre nagyobb kihívást jelent, mivel a finanszírozási kiadások jelentősen megnőhetnek. Ez hosszú távon akár a rendszer instabilitásához is vezethet. A szakértő sz
Az MNB Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésében publikált összesítés szerint a hagyományos nyugdíjbiztosítási szerződéseknél 19 500 forint volt az átlagos havi díjel
Leave a Comment